Szociális háló

Szociális háló

programegyeztetés választás szociális háló

Programegyeztető hetek – BVSZSZK

Tizenkét különféle tevékenységet végez a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ. Nem is véletlen, hogy az intézmény munkája és a településünkön elérhető szociális ellátás az egész megyében példaértékűnek számít.

Egyebek mellett ezekről a kérdésekről is egyeztettem pénteken Kádasné Öreg Juliannával, a szociális szolgáltató központ igazgatójával. Nagyon lényeges, hogy az intézmény létszámhelyzete megfelelő, hetvenen dolgoznak BVSZSZK berkein belül.

Természetesen szót ejtettünk az ingatlanhelyzetről is. A hajléktalanok átmeneti szállói a közelmúltban megújultak. A többi épületre viszont ráférne a korszerűsítés, ami a jövő egyik közös feladata lesz számunkra. Igazgató asszony elmondta, nagy segítséget jelent, hogy a volt földhivatal épületét használhatják.

Arról is beszélgettünk, hogy komoly kihívást jelent a hajléktalanok albérlethez juttatása, ami a társadalomba való vissza-integrálódásuk egyik lényeges alappillére. A lakásokat az intézmény “hajtja fel” és bérli, ezzel párhuzamosan mentorálják a hajléktalanokat, és szükség esetén a rezsiben is segítenek.

Elismerés és köszönet a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ szakembereinek, dolgozóinak.

Nekünk mindenki fontos, számunkra minden vélemény számít!



Előző Cikk Következő Cikk