Belencéres néptáncgála a kulturális központban!

Belencéres néptáncgála a kulturális központban!

békés szórakozás zene

Fantasztikus néptáncgálát adott a Belencéres Néptáncegyüttes pénteken délután a kulturális központban.

A géppuskalábú fiatalok számos új koreográfiával léptek színpadra, rendkívül színvonalas műsorral örvendeztették meg a nagyszámú közönséget. Az előadás idején a Belencéres Néptáncegyüttes tagjai a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és AMI, valamint a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium néptáncot tanuló diákjaival is kiegészültek, valamint bemutatkoztak a nemrég indított citeraképzés résztvevői is. A gálán, és az azt követő táncházban a Suttyomba Zenekar biztosította az élőzenét. Nagyszerű élményben lehetett részünk, köszönet érte.

Az est egyik megható, felemelő, mégis nehéz pillanata volt, amikor a Belencéres karizmatikus és kiváló vezetője Mahovics Tamás, a Népművészet Ifjú Mestere elköszönt a szeretett táncosoktól, munkatársaitól, a közönségtől, és - ahogy a kulturális központ tudósításában is olvashatjuk - átadta a stafétát kollégáinak, Csipei Judit és Hankó Tamás néptáncpedagógusoknak.

Mahovics Tamásnak ezúton is köszönünk mindent, a remek produkciókat, a koreográfiákat, a közösségépítő munkát, a nagyszerű élményt nyújtó gálákat, azt, hogy több száz fiatalt ismertetett meg a néptánc ismereteivel és annál sokkal többel is.
Kedves Tamás! Munkádhoz további sok sikert kívánunk, és számítunk tudásodra, ötleteidre!





Előző Cikk Következő Cikk