Egyeztetés az óvodák helyzetéről

Egyeztetés az óvodák helyzetéről

programegyeztetés békés nevelés

Valamennyi békési óvodában optimális létszámokkal indulhatnak szeptemberben a csoportok.

Több helyen még túljelentkezést is regisztráltak – ezt, a településünk szempontjából örömteli információt Béres Istvánné, a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde igazgatója osztotta meg velem napokban megtartott egyeztetésünkön. A gyerekek és szülők számára legalább ugyanilyen jó hír, hogy mindenütt kiválóan képzett, tudásukat folyamatosan fejlesztő, elkötelezett pedagógusok, szakemberek és dolgozók várják az óvodásokat. Ezúton is köszönet és elismerés a kiváló munkáért, amit végeznek.


A Programegyeztető Hetek részeként tartott megbeszélésen szót váltottunk az óvodaépületekről is. Több ingatlan kifejezetten jó állapotban van, több óvodát is érintettek felújítások, korszerűsítések a közelmúltban, ugyanakkor további néhány épületet a jövőben fel szeretnénk újítani. A beruházásokhoz keressük a pályázati lehetőségeket.
Önkormányzatunk folyamatosan törekszik a középületek energetikai korszerűsítésére. Ezzel környezetvédelmi okokból tartozunk a jövő generációjának, a gyerekeknek, másrészt a fejlesztések a rezsiköltségek megtakarítását is elősegítik. Az óvodák kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a közelmúltban napelemek kerültek a Korona utcai óvodára, a Rákóczi utcai bölcsődére, a Baky utcai és az Ótemető utcai óvodára, valamint Fábián utcai bölcsődére.
Hamarosan hasonló beruházás zajlik majd a Teleky utcán, a Hunyadi téren és a Csabai utcán. Utóbbi fejlesztések esetében a kivitelező kiválasztása tart, de azt követően elkezdődhetnek az érintett óvodákban is a munkálatok.

Előző Cikk Következő Cikk