Két civil szervezet vezetőjével, Farkas Lászlónéval és Juhász Zoltánnal beszégethettem.
A Békési-tarhosi Zenebarátok Köre elnökével és az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete elnökével beszélgethettem csütörtökön.
Szóba került a két szervezet múltja, sokrétű tevékenysége, a rengeteg program, amelyet lebonyolítanak.
Teljesen egyetértettünk abban, hogy a Békés-tarhosi Zenei Napok örökségét meg kell őriznünk, tovább kell vinnünk.
Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete amellett, hogy egyre komolyabban segíti a helyi diákok nyelvtanulását, a távoli ország kultúrájának megismerését, példaértékű karitatív tevékenységet is végez. Egyebek mellett defibrillátor beszerzését, illetve a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt és a Békés Megyei Központi Kórház gyermekosztályait is segítették már.
A két szervezet vezetőivel „ötleteltünk” a békési értékekről, valamint arról, hogy milyen módon tudnánk közösen is előrébb vinni városunkat, hiszen ez mindannyiunk célja. Aki tenni akar a városért, annak érdemes felkeresni a baráti kör és az egyesület rendezvényeit, csatlakozni elképzeléseikhez.