Bemutatták Surman László verseskötetét

Bemutatták Surman László verseskötetét

békés kultúra

Örülök, hogy személyesen is jelen lehettem Surman László Akarom, élj! című új verseskötetének bemutatóján hétfőn délután, a Püski Sándor könyvtárban.

Gratulálok a költőnek, és mindenkinek ajánlom a figyelmébe a könyvet. Úgy gondolom, méltán lehetünk büszkék az alkotóra.

Surman László költőként és íróként is jeles tagja a hazai roma származású irodalmároknak, teológusként és lelkészként pedig Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszión belül tevékenykedik a roma emberek felemelkedéséért. A szerző a kötet teljes bevételét egy Mezőberényben, a „Delhi” városrészen tervezett templom építésére ajánlja fel. A templom építését szintén Surman László kezdeményezte, és emellett is sokat tesz, hogy az álom valóra válhasson.

Előző Cikk Következő Cikk