Covid - 19

Covid - 19

önkormányzat békés járvány

Előzzük meg a vírus terjedését.

Folyamatosan egyeztetünk a polgármesteri hivatal szakembereivel, az önkormányzati intézmények vezetőivel, munkatársaival, a város egészségügyi szakembereivel, a helyi civil szervezetekkel, a környező településekkel és természetesen a Békés Megyei Kormányhivatallal a koronavírus megelőzésével kapcsolatban. A legfrissebb információ, hogy az óvodákkal kapcsolatos kérdésekről az önkormányzatok dönthetnek majd. Az operatív törzs ajánlásának figyelembe vételével, a nevelési szakemberek és a szülők véleményének kikérésével a legrövidebb időn belül határozni fogunk ebben a kérdésben. Várjuk az édesapák, édesanyák állásfoglalását. Vasárnap délelőtt kezdeményezésemre valamennyi városi intézményünk vezetőjével, a koronavírussal kapcsolatos számos témában egyeztetni fogunk a polgármesteri hivatalban. Ugyancsak szó lesz a gyermekétkeztetés biztosításáról, hiszen a kialakult helyzetben ez is egy fontos kihívás. Egyetlen gyermek és diák sem maradhat meleg étel nélkül. Kiemelten foglalkozni fogunk azzal is, hogy miként segíthetjük az idősebb békési polgárokat, hiszen ez a korosztály van leginkább veszélynek kitéve. Ennek ellensúlyozására megoldást kell találnunk. Széleskörű egyeztetést kezdeményezünk. Hétfőig erre a kihívásra is reagálnunk kell, és fogunk is. Változtatást tervezünk a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények ügyfélfogadási rendjében is. A legfontosabb a békési emberek egészségének védelme, és valamennyi döntésünket ennek rendeljük majd alá. Vasárnap Facebook oldalainkon és további fórumokon egyaránt tájékoztatást adunk.

Előző Cikk Következő Cikk