Célegyenesben a dánfoki fejlesztések
Célegyenesben a dánfoki fejlesztések-Nyárvégi villámlátogatás némi focival a táborban és a szabadstrandon Békés város országgyűlési képviselőjével. Az utolsó simítások zajlanak a Dánfokon és a hozzá tartozó szabadstrandon megvalósuló fejlesztéseinken. A hamarosan megújuló létesítményt látogattuk meg Dankó Béla képviselő úrral, ahol ha a családi csúszdát és a játszóteret nem is, de strandfoci pályát kipróbáltuk egy ott talált labdával. Dánfok olyan kiemelt része városunknak, melynek történetét hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása jellemzi. A mostani beruházások nyomán mind a szolgáltatások színvonala, mind változatosságuk jelentősen nő majd, ezért bízom benne, hogy a jövőben állandó vendégcsalogató és pihenőhelyként szolgálja majd a békésiek és látogatóink igényeit. Képviselő úrral, aki rendszeresen figyelemmel kíséri városunk életét, fejlődését az itteni fejlesztések mellett természetesen szót ejtettünk Békés jövőjéről, feladatainkról, terveinkről is.