Intézményvezetői megbeszélés

Intézményvezetői megbeszélés

önkormányzat békés egyeztetés

Aktuális kérdésekről egyeztettek az intézmények vezetői

Intézményvezetői megbeszélés-Aktuális kérdések, járványügyi tájékozódás és tájékoztatás a felkészülés jegyében. Kedd reggel városunk intézményeinek vezetőivel egyeztettem, ahol mindenek előtt leszögeztük, hogy a kormány által kiadott intézkedési terv szerint minden intézményvezető tartassa be intézményében a járványügyi eljárás szerint kihirdetett előírásokat. Naponta többszöri fertőtlenítés, takarítás biztosítása mellett folyik tovább mindenhol a munka, fogadják az ügyfeleket, mindenhol megtörtént az arcmaszk használat kötelezővé tétele az előírt helyeken. A megbeszélés után elmondható, hogy jelenleg minden intézményünk az előírt járványügyi protokoll szerint működik. Eszerint az óvodák, iskolák, egészségügyi intézményeink, a szociális szolgáltató központunk nappali ellátása valamint a könyvtár, és a múzeum is teljes nyitvatartási időben dolgozik. Ugyanekkor a hajléktalan szálló külsős látogatót nem fogad. Köszönöm az intézményvezetők segítő hozzáállását, amely nagyban megkönnyíti mind a védekezést, mind az élet biztonságos folytatását városunkban.

Előző Cikk Következő Cikk