Tarhos - Árvíz 40

Tarhos - Árvíz 40

önkormányzat emlékezzünk

Tarhosi megemlékezés az árvízről

Tarhoson is megemlékeztünk a 40 évvel ezelőtti gátszakadásról-Ma már az összetartás, a tapasztalatok és a az emberi küzdelem emléknapja is egyben a térségünket veszélyeztető katasztrófa évfordulója. Ahogy az már a békési megemlékezésen elhangzott, a gátszakadás okozta károk, az ezek mérséklésére született összefogás sorsközösségbe hívta az akkor érintett településeket: Békést, Bélmegyert, Tarhost és Dobozt. A pénteki ünnepségen ez a sorsközösség és az ennek jegyében testet öltő összefogás mutatkozott meg leginkább. A színvonalas megemlékezés szónokai Kürti Sándor polgármester úr, Dr. Kovács József országgyűlési képviselő úr, Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató helyettese és nem utolsósorban Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója voltak. A nagy számban megjelent meghívottak és érdeklődők ezt követően könyvbemutató, fotó és dokumentum kiállítás, filmvetítés, emlékhely avatás, megvendégelés és színes műsor között választhattak. A felavatott emlékhelyet ünnepélyes keretek között megáldotta a békési katolikus és református gyülekezet lelkésze is. Megható és egyben gondolatébresztő volt Tarhos megemlékezésének részeseként visszatekinteni a környék legnagyobb természeti csapására. Köszönöm a szervezőknek, hogy együtt emlékezhettünk.

) ) )

Előző Cikk Következő Cikk