Egyeztetés - Balogné Pannika

Egyeztetés - Balogné Pannika

önkormányzat békés egyeztetés

Békési Nefelejcs Egyesület

„Mindannyiunknak kapnia kell és tanulnia azoktól, akik előttünk éltek, és azoktól is, akik kortársaink. Még a legnagyobb lángelme sem vinné sokra, ha mindent saját bensőjéből akarna meríteni.” /Johann Wolfgang von Goethe/- Balog Gáborné Pannikával, a Nefelejcs egyesület elnökével egyeztettünk csütörtökön. Egy közösség, egy város szellemi erejét leghívebben a tettei és az a tény mutatja, hogy mennyire képes fennmaradni, fejlődni, mennyire tudja hitelesen képviselni azokat az értékeket, amelyek egykor életre hívták. A békési Nefelejcs Egyesület egybefűzi a múltat a jelennel éppúgy, mint a tagok szerteágazó hivatását és programjain keresztül egybefűzi mindazokat, akik ellátogatnak rendezvényeikre. A Nefelejcs Egyesület rendezvényei mára szerves részévé váltak Békés város mindennapjainak, az itt folyó kiemelkedően gazdag civil életnek, ám mégis minden évben újat, különlegeset tudnak adni, megmentve ezáltal egy-egy újabb értéket, napvilágra emelve egy-egy már-már elfeledett hagyományt, ételt, szokást. Beszélgetésünk közben kitértünk az eddigi rendezvények tapasztalataira és a jövőbeni tervekre is, hiszen az egyesület a város egyik leg kiemelkedőbb stratégiai partnere mind a hétköznapi munkában, mind pedig a különféle ünnepekre történő felkészülésben. Szót ejtettünk a Helyi Értéktár kezelésének, bővítésének aktuális kérdéseiről éppúgy, mint természetesen a vírushelyzet kulturális rendezvényekre gyakorolt hatásairól, az ezzel kapcsolatos lehetőségekről. Pannikával egyetértettünk abban, hogy együttműködésünkre a jövőben is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Ezúton is – jó egészséget kívánva - köszönöm neki és a Nefelejcs lelkes csapatának a kitartó munkát, támogatást.

![](02.jpg?lightbox=900,600&resize=200,200

Előző Cikk Következő Cikk