Tegnap került bemutatásra a legújabb Békési Kalendárium-Szép számmal érkeztek az érdeklődők a Művelődési Központba.
Valahol mindig a valódi ősz beköszöntét, a távolból már felénk integető ünnep hangulatát idézi számomra az a rendszerint meghitt, ünnepélyes alkalom, ahol a következő esztendőre szóló Békési Kalendárium mutatkozik be. Idén sem volt ez másképp, amikor számos érdeklődő, illetve a kiadvány összeállításában közreműködő békésivel együtt örülhettünk a most is igen ízléses és tartalmas kötetnek. Ha ünnepet említettem, vagyis inkább idéztem az imént az esemény kapcsán fontosnak tartom elmondani, hogy a mai helyzetben valóban ünnep már önmagában egy ilyen esemény is, ahol csupa olyan emberrel találkozhatunk, akiknek valahol szívügye a közélet, Békés jelene és múltja. A Békési Kalendárium hozzánk és rólunk szól, mintegy papírba kötve egy jó adag békési hangulatot, kultúrát. Kézbe véve, átlapozva képletes utazásra indulhatunk de úgy, hogy közben nem hagyjuk el szülővárosunk határait. Fontos feladatot teljesít és lehetőséget is jelent tehát az immár hagyományosnak mondható kiadvány, melyet szeretettel ajánlok minden békési figyelmébe.
A 2019. év sportolóinak kitüntetése- Október 23-án több elismerést adományozott a képviselő-testület városunk olyan meghatározó személyiségeinek, akik munkájukkal, teljesítményükkel hozzájárultak Békés jó hírének erősítéséhez, tevékenységükkel jó példaként járnak társaik előtt. Településünkön a sport olyan meghatározó tevékenység, mely nem csak sokakat érint, de maradandó értékeket is teremt, így minden évben elismerjük azon sportolóink teljesítményét is, akik kiemelkedő eredménnyel álltak helyt a különféle megmérettetéseken. A nemzeti ünnep alkalmából megrendezésre kerülő hagyományos ünnepi testületi ülés azonban a vírushelyzetre való tekintettel elmaradt. A 2019-es év sportolója címet, melynek ünnepélyes átadása így a mai napon történt meg, három fiatal tehetség is elnyerte. Fekécs Szilárd súlyemelő, a Békési TE Súlyemelő szakosztályának versenyzője, Balogh Ágnes a Békési TE Asztalitenisz Szakosztályának kiválósága és végül Dénes Ádám a Békési Férfi Kézilabda Kft. játékosa. Példájuk, szorgalmuk eddig is fontos útmutató volt a békési fiatalok számára, ám a mai helyzetben, amikor az egészség még kiemeltebb hangsúlyt kap életünkben, különösen fontos, hogy elismerjük és megismertessük őket városunk közvéleményével. Mindhármuknak további szép sikereket, eredményes felkészülést és természetesen jó egészséget kívánok, egyúttal köszönöm felkészítő edzőik eredményes munkáját is.