JárványÜgy

JárványÜgy

önkormányzat békés biztonság járvány

Sajtóközlemény

Békés Város Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladatkörében eljárva, a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 27. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. § Békés város belterületén az alábbi közterületeken és nyilvános helyeken, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott módon kötelező maszkot viselni a) a bölcsődék, köznevelési intézmények bejárataitól számított 50 méteres körzetben, b) az egészségügyi intézmények bejárataitól számított 50 méteres körzetben, c) a piacok, vásárok, állatvásárok teljes területén, d) a buszmegállókban, e) a játszótereken, f) a Kormányhivatal, valamint a Spar, Penny és Lidl üzletek parkolóiban. 2. § Jelen rendelet a kihirdetés napján, 2020. november 11. napján 15:45 órakor lép hatályba, és hatályát veszti a veszélyhelyzet megszűnésével. A sportrendezvények, a kulturális események és mindennemű rendezvény megtartása és a gyülekezés tilos a Kormányrendeletben megfogalmazott kivételek figyelembe vételével. 2020. november 11. napjától a Békési Uszoda és a Városi Sportcsarnok is ideiglenesen zárva lesz az amatőr sportolók és a látogatók előtt, csak a versenysportolók tarthatják meg edzéseiket a létesítményekben. Kérjük a Lakosság és a Békésre érkező állampolgárok részéről a járványügyi szabályok fokozott betartását, vigyázzunk egymásra! Békés, 2020. november 11. Kálmán Tibor polgármester

Előző Cikk Következő Cikk