Városi fenyőfa

Városi fenyőfa

önkormányzat békés Karácsony

A megszokott helyén áll a városi fenyő.

Helyére került a város szívében Békés idei karácsonyfája- Ismét lakossági felajánlás nyomán került kiválasztásra az az arányos, szép termetű fenyő, melyet a Békési Önkormányzati Tűzoltóság szakemberei állítottak fel a városközpontban. A mintegy 8-9 méter magas sudár fenyőfa eddig a felajánlást tevő Jakab Ilona békési lakos Bocskai utcai udvarán állott több évtizeden át. Az érdekessége hogy itt áll Mester Péter, a Békési Városvédő és szépítő Egyesület egykori elnökének és alapítójának szülői háza, tehát az idei karácsonyfánk képletesen egy városvédő fa is, mely így az ünnep megjelenítésén túl emléket állít városunk egy meghatározó hagyományőrzőjének. A dús örökzöld faóriás szállítását és felállítását nézve gondolataim a múlt és jövő között cikázva megpihentek végül a jelenben, melyet remélhetően egyre inkább megszínesít majd az ünnepre való készülődés, a hétköznapok gondjaitól való elszakadás. Jó volt látni, hogy városunk is megtette az első lépéseket az adventi időszak felé. Köszönöm mind Jakab Ilonának a nagylelkű felajánlást, mind pedig a tűzoltóknak a szakszerű közreműködést.

Előző Cikk Következő Cikk