Turisztikai fejlesztés

Turisztikai fejlesztés

önkormányzat békés fejlesztés turisztika

Egyeztetés az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési központban.

A küszöbön álló fejlesztések tükrében elmondhatjuk, hogy Békés városa az elmúlt évtizedek legjelentősebb lehetőségét kapja a közeljövőben- Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központban erről is egyeztettem a pénteki napon. Hogy a hozzánk érkező pályázati forrásokat a leghatékonyabban használjuk fel, fel kell mérni a már adott lehetőségeinket, erősségeinket éppúgy, mint azokat a területeket, melyeket fejlesztenünk kell. Országos, regionális és megyei elhelyezkedésünk is a turizmus, az idegenforgalom területén nagy lehetőségeket mutat az előrelépésre. Természeti adottságaink, értékeink a hamarosan elkészülő M44-es út valamint a közvetlen közelünkben kijelölt Gyula és térsége kiemelt turisztikai régió által immár jóval elérhetőbbek lesznek a távolabbról érkező látogatók számára is. Feltett szándékom, hogy Békés, mely Békéscsaba, Gyula sőt akár Szeged kézzelfogható közelségében található, olyan szolgáltatásokkal jelenjen meg az idegenforgalmi piacon, melyek vonzóvá, különlegessé teszik. A Körös közelsége és természeti környezete egy ilyen tényező, mely az aktív turizmus számára vonzó célpont lehet, hiszen élő zöld folyosóként fut végig a Tiszáig. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ vezetőjével és szakembereivel az ezzel kapcsolatos lehetőségeket, az együttműködés színtereit tekintettük át. Egyetértettünk abban, hogy a két megye: Békés és Csongrád-Csanád végre valóban olyan lehetőséget kapott ezen a téren, amely kitörési pontként erősítheti a térség gazdasági, kulturális és sportéletét.

Előző Cikk Következő Cikk