Békési Kisgazdakör - Egyeztetés

Békési Kisgazdakör - Egyeztetés

önkormányzat békés egyeztetés kisgazdák

Tervek,feladatok.

Ma reggel a Békési Kisgazdakör képviseletében Tarkovács István és Virág István keresett fel, hogy egyeztessünk a civil szervezet terveit és közös feladatainkat illetően. Városunk egyik legmeghatározóbb civil szervezete nagy szerepet vállal Békés kulturális, gazdasági és társadalmi életében egyaránt, így mindig nagy érdeklődéssel várom találkozásainkat. Így év elején különösen fontos, hogy összehangoljuk az előttünk álló időszak tennivalóit. Amint azt megtudtam, a Kisgazdakör ebben az évben is szerteágazó tervek mentén tervezi életét, melyben a tavaly megkötött együttműködési megállapodás jegyében segítséget vár az önkormányzattól. Szóba került jelenlegi székhelyük állapota, illetve az ehhez kapcsolódó épületfejlesztés, valamint a „Békési Termék” védjegy gyakorlati bevezetésének kérdései. Első lépésben a helyi termékek népszerűsítését, bemutatását célzó védjegy logójának megtervezésére kerül sor, melyet a Békési Kisgazdakör és az önkormányzat egy közös pályázatban szeretne megvalósítani. Bízom benne, hogy együttműködésünk nyomán egy szerteágazó, hatékony keretet tudunk majd adni a békési termelőknek ahhoz, hogy tevékenyégük minél szélesebb körben váljon ismertté és termékeik minél népszerűbbek, keresettebbek legyenek a jövőben.

Előző Cikk Következő Cikk