A keresztény egyház születése.
Pünkösd- A mai és holnapi ünnep az egyház születésnapjaként meghatározó kulturális, történelemformáló és hitbéli sarokpont, mely mind a mai napig irányt szab az európai a világ, de a magyar történelemnek is. Ma és holnap, húsvét utáni 7. vasárnapon és az ezt követő hétfőn ünnepeljük a keresztény egyház születését, mely a szentlélek kiáradásával tette teljessé Jézus tanítványainak küldetését, felhatalmazván őket, hogy megkezdjék máig ható egyházépítő munkájukat. Ez a munka csak közösségként végezve, hittel és szorgalommal felvértezve válhatott az emberiség tartós értékévé. Noha a pünkösd az elmúlt évtizedekben döntően egyházi ünnep volt, számos népszokáson keresztül épült be kultúránkba is. Jellemzője mindezen szokásoknak, hogy a Bibliából ismert pünkösdi történethez híven szintén a közösségre helyezik a hangsúlyt, így mindig vidám optimizmus és ünnepélyes hangulat jellemezte. Ma, munkaszüneti napként pünkösd alkalmával mind a közösségi lét, az összetartozás megélése és hitünk gyakorlása egyaránt előtérbe kerülhet. Így lehet ma is templomokban és a családi otthonokban az esztendő harmadik legjelentősebb ünnepe a pünkösd két napja. .