"Munkába állt" a három hulladékgyüjtő

"Munkába állt" a három hulladékgyüjtő

önkormányzat fejlesztés ifjúság nevelés

Játszó tereken és a strandon kapott helyet a három "figura".

Fáy utcai és a ligeti játszótéren valamint a strand gyermekmedencéje mellett adtuk ma át azt a három, állatalakról mintázott innovatív hulladékgyűjtőt, melyek a Hétkrajcár Egyesület pályázata nyomán tegnap érkeztek Békésre. A ligetben egy mackó, a Fáy utcán egy levelibéka, míg a gyermekmedence partján egy delfin formájú hulladékgyűjtő szolgálja majd a köztisztaságot s egyúttal a gyermekek környezettudatos nevelését is. A több, mint 600 000 forintos fejlesztést megvalósító, Békés jótékonysági életében igencsak aktív Hétkrajcár Egyesület a helyszínen, egy rögtönzött kis játék segítségével tette még emlékezetesebbé az „új lakók” érkezését a megjelent ovisok számára. Izsó Gábor elnök úrral, Kenyeres-Zsebics Emőke egyesületi titkárral együtt ma egy valóban újszerű, mind a jelenlegi felnőtt és gyermek generációk számára hasznos eszközt adhattunk át. Köszönöm az egyesület munkáját és felajánlását, mely nyomán a mai alkalom megvalósulhatott. .

Előző Cikk Következő Cikk