Több, mint fél éves járványügyi szünet után ismét összeült Békés Város Képviselő-Testülete.
Az ülés elején megköszöntem a védekezésben résztvevők munkáját, külön kitérve azon képviselőtársakra, akik a korlátozások idején is igyekeztek segíteni Békést a járványhelyzet kezelésében. Óriási segítségként állt mögöttünk mindebben a polgármesteri hivatal apparátusa így, a mai ülésen nem az időközben „feltorlódott” feladatokkal, hanem városunk működésének aktuális kérdéseivel foglalkozhattunk. A számos előterjesztés és hozzászólás közül meghatározó volt többek között a szociális és gyermekvédelmi rendelet módosítása, mely a számos korábbi támogatási lehetőségen túl a mai nappal tovább bővítette a támogatások körét. Ezen bővítés részeként a szociálisan rászoruló családoktól átvállaljuk a sportoló gyermekek egyesületi éves tagdíjának felét maximum havi 3000 forintban, mely egyrészt mozgásra, egészséges életmódra serkenti a fiatalokat, másrészt terhet vesz le magukról a családokról is. A sportolási lehetőségek beszűkülése a gyermekeket nevelőket és a sportegyesületeket egyaránt érzékenyen érintette, így fontosnak tartom, hogy megtámogassuk az érintetteket. Szintén új elem az úgynevezett Babaköszöntő csomag, mely a gyermeket vállaló békésiek számára jelent majd segítséget és egyben figyelmességet is a jövőben 10.000 forint/csomag összegben. Ebben az évben is lesz nevelési és tanévkezdési támogatás az előző évekhez hasonló feltételekkel. A támogatás részleteiről a Polgármesteri Hivatalban kaphatnak bővebb felvilágosítást.