BékésEb

BékésEb

vállalkozás nevelés békés

Július elsején megnyitotta kapuit a Békés-Eb Kutyaiskola.

A városunkban új és egyben hiánypótló kezdeményezésről Pocsaji Emese tulajdonos kutyakiképzővel beszélgettem. A kutyának, mint sokunk életének meghatározó szereplőjének tartása, nevelése gyakorlat, tudás, de mindenekelőtt felelősség kérdése is. Rohanó világunkban nagyon fontos, hogy képzett szakemberek segítsék a gazdákat, akik szervezett, szakszerű keretek között alakíthatják ki kapcsolatukat kedvencükkel. Egy-egy kutyaiskolai képzés aztán évekre meghatározhatja az ember és kutyája kapcsolatát, gazdagítva, megkönnyítve a közös életet. Pocsaji Emese ezen szemlélet jegyében az engedelmesség, a szocializáció, vagyis a beilleszkedés megkönnyítése és nem utolsósorban az ügyességi feladatok terén igyekszik plusz tudást, használható sémákat nyújtani a hozzá fordulóknak, a speciálisan erre a célra kialakított hangulatos tréningpályán. Az ott látottak és a személyes beszélgetés nyomán elmondhatom, hogy példaértékű az a tudatosság, ami alapján Emese ilyen fiatalon, önerőből, bátran bele vágott vállalkozásába. Látogatásom során több együttműködési lehetőséget is megfogalmaztunk. Bátran bíztatok mindenkit, hogy vegye igénybe a szakember segítségét, akinek ezúton is sok sikert, jó munkát és minél több lelkes tanítványt kívánok!.

Előző Cikk Következő Cikk