Járda felújítás.
A két, jelentős gyalogos és kerékpárosforgalmat lebonyolító szakasz járdaburkolata és a köztük található gyalogátkelő hely kiemelt szerepet játszik a Hepp iskola megközelítése szempontjából. Rendkívül magas azon családok, illetve gyermekek száma, akik nap, mint nap a Csók -zugon és a Kígyó utcán közelítik meg az iskolát, sőt a Teleki utcai óvodát is. A Belügyminisztérium által kiírt pályázat elnyerése nyomán most végre megvalósul az említett útvonal rendbetétele. A több, mint 31 millió forintos pályázati összeghez 5,5 millió forintos önerő szükséges, melyet Békés város a fejlesztési tartalékjaiból biztosít. Hamarosan a nyolc utca (Fonó, Jámbor, Kökény, Kölcsey, Kurta, Mónus, Rózsa és Szív) aszfaltozása is elkezdődik, melynek a közbeszerzése lezajlott és szerződéskötés előtt állunk. .