Aratóünnep

Aratóünnep

önkormányzat békés kisgazdák

Harmadszor is Aratóünnep Békésen

A gabona betakarítása, mint a legnehezebb ám legfontosabb munkák egyike évszázadokig központi jelentőséggel bírt és ma is számos üzenetet hordoz. Noha a kézi erő helyett ma már hatalmas gépek varázsolnak tarlót a búzamezők helyére, a betakarítás napjainkban is meghatározó pontja mind az ország, mind az érintett helyi közösség és természetesen minden család életének. A Békési Kisgazdakör úgy is mint a helyi mezőgazdaság körül létrejött szakmai közösség, de úgy is, mint a város kulturális életének aktív tényezője, számos ponton kapcsol össze bennünket hagyományainkkal, múltunkkal is. A szombaton megrendezésre került III. Békési Aratóünnep is ezen célok jegyében várta az érdeklődőket. A rendezvény keretében ízelítőt kaphattunk az aratáshoz kapcsolódó régi szokásokból és a hozzájuk kötődő népi hagyományokból, melyeket a Belencéres Néptáncegyüttes tolmácsolt a már jól ismert színvonalon. Szintén itt került megáldásra az idei év első kenyere, melyet ezt követően meg is szegte Molnár Máté tiszteletes úr. Imái, gondolatai mindannyiunk szándékát tolmácsolták, hiszen áldást, jólétet és mindenekelőtt a jövőbe vetett hitet kívántak az előttünk álló, a jó termés nyomán kenyér által immár biztos esztendőre is.

Előző Cikk Következő Cikk