27 éves lelkészi szolgálat után nyugdÃjba vonuló Katona Gyula református esperestÅ‘l búcsúzva egy valóban a közösségét, hitét szolgáló, mára Ãzig-vérig békési emberrel beszélgethettem.
Noha pályája jelentÅ‘s része városunkhoz köti, Esperes úr több gyülekezetben is épÃtette a református egyház által képviselt világképet. Munkája során a gyülekezetek épÃtése mellett kimagasló munkát végzett a hozzájuk kötÅ‘dÅ‘ oktatási intézmények fejlesztésében, működtetésében is. Békésen számos kezdeményezés fémjelzi ezt, mint a Békési Harangszó gyülekezeti újság létrehÃvása, a Protestáns esték sorozat, a Magvetés Református Konferencia, a Református Bál, a különbözÅ‘ rétegalkalmak megszervezése, a cserkészmozgalom támogatása, a gyülekezet internetes honlapja, a beteg és családlátogatások megszervezése. ErÅ‘feszÃtései nyomán mind kÃvül, mind belül megújult városunk egyik jelképe a református templom, mely köré jól működÅ‘ gyülekezet és Békés szempontjából kimagasló jelentÅ‘ségű intézményrendszer szervezÅ‘dött. Köszönöm, köszönjük Katona Gyula esperes úrnak azt a sokéves munkát, mellyel Békésért, az itt élÅ‘k boldogulásáért és a református gyülekezet megerÅ‘sÃtéséért fáradozott. NyugdÃjas éveire jó egészséget, tartalmas pihenést kÃvánok!