Látogatóban a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központban.

Látogatóban a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központban.

békés önkormányzat szociális háló fejlesztés változás felújítás

Az intézmény, mely tetteiben méri a sikert!

Kádasné Öreg Julianna igazgató asszony vendégeként lehetőségem nyílott megtekinteni az intézmény közelmúltban, önerőből megvalósított fejlesztéseit. A családsegítő pályázati forrásból kivitelezett beruházásait egészítette ki a két, igencsak jelentős, ám immár saját forrásból életre hívott projekt által. Két telephelyén, mondhatni így lett kerek az ott elvégzett munka, melyet örömmel vettek birtokba az érintettek. A volt földhivatalban jelenleg működő Gyermekjóléti Szolgálat mögött megújult a hátsó terasz térburkolata, míg a Szarvasi úti Idősek Klubjában felújításra került a konyha. Mindkét helyszín számos békési életében játszik meghatározó szerepet, így ezek a munkálatok valóban a közösség, közösségünk javát, fejlődését szolgálják. Polgármesterként az egyik legjobb megtapasztalás azt megélni, hogy egy intézményünk az elvárt kereteken túl is fejleszt, előre tekint. Köszönöm Kádasné Öreg Juliannának és a „családsegítő” munkatársainak, hogy immár évek óta stabil részét képezik Békés város szociális ellátó rendszerének. Munkájukhoz a jövőben is a most megtapasztalt dinamikát, egészséget és sikerek sorozatát kívánom!

Előző Cikk Következő Cikk