A Békési Farsangi Forgatag részeként megrendezésre került maszk és jelmezverseny újra lázba hozta a gyerekeket.
Vendégként azonban sokan élhettük át „civilben” is a tavaszvárás hangulatát. Az immár hagyományosnak számító rendezvénnyel a Békés Városi Kulturális Központ dolgozói ismét sikerrel csaltak színt a hétköznapok sorába. Mucsi András önkormányzati képviselő, a humán és szociális bizottság elnökének nyitó gondolatai után a dal és a tánc került az események középpontjába. A hangulatról többek között az Energy Dance Cool , társastánc és zumba bemutató is gondoskodott. Az ilyenkor elmaradhatatlan dallamokat a Békési Hagyományőrző Dalkör, Nagy Attila, Hevesi Imre, valamint a Zeneiskola növendékeinek jóvoltából élvezhettük. A mesemondás után érkezett el a jelmez és maszkversenyre nevezők ideje. Ezutóbbi üde színfolt volt, hiszen az életünk részévé vált maszkok közül választotta ki a zsűri a legötletesebb, legviccesebb szájmaszkokat. A Belencéres által vezetett táncházzal, majd kiszebáb égetéssel estébe nyúló rendezvény megszervezése az intézmény dolgozóit dicséri, akiknek ezúton is köszönetet mondok!.