UtcaFórum

UtcaFórum

önkormányzat Utcafórum

Kötetlen hangulat, könnyebben kimondott gondolatok és együttműködés- Újra utcafórumon vártam választókerületem és a város lakosságát.

Joggal mondhatnám, hogy várakozáson felüli „sikert” tudhat magáénak az immár második állomásához érkezett utcafórum sorozat, de mind tudjuk, hogy az efféle találkozások sikerének valódi mérlege az idő. Mégis jó érzés, hogy sokan élnek a lehetőséggel és tisztelnek meg bizalmukkal, amikor választókerületem közterületein várom a békésieket. Számomra is üdítő és tanulságos a hivatal falait elhagyva, rendhagyó fogadóórát tartani, de az érkezők is elmondják, hogy máshogy esik a társalgás a kötetlenebb keretek között. Talán ennek is köszönhető, hogy korántsem egyszerű, megoldásukban nemegyszer idő és munkaigényes kérdésekben keresnek meg ilyenkor. Az itt nyert tapasztalatok, a meghallgatott problémák megoldása természetesen nem helyben, hanem immár az önkormányzat szakembereinek bevonásával történik, ezért minden esetben kérem az engem felkeresők türelmét. Számos kérdésben sikerült már intézkednünk, amiért mind a bejelentőknek, mint a megoldáson fáradozó ügyintézőknek köszönetet mondok. A mostani alkalommal többek között állattartási, pakolási, rágcsálók okozta károk problémáival kerestek meg a békésiek. Hálás vagyunk bizalmukért és a lehetőségért, hogy közösen munkálkodhatunk Békés fejlesztésén.

Előző Cikk Következő Cikk