Húsvéti tojásgyüjtés

Húsvéti tojásgyüjtés

békés önkormányzat ifjúság Óvodák ünnep

Húsvéti ünnepségre várta a békési óvodásokat a Nefelejcs Egyesület és a Német Nemzetiségi Önkormányzat- Immár hagyomány, hogy a Főtér is ünnepi díszbe öltözik ezekben a napokban.

A posta előtti térség és a főtéri híd is húsvéti díszekkel várja legnagyobb keresztény ünnepünk beköszöntét. A két szervezet immár évek óta kiveszi részét Békés ünnepeinek megélése, hangulatának felidézése terén. Szinte évszaktól függetlenül állnak a közösségi események mögé, melyben – nem először - a Kisgazdakörben is partnerre találtak. Óriási értéknek tartom, hogy olyan civil szervezetek működnek városunkban, melyek magukénak érzik hagyományőrzés, közösségépítés feladatát is. Köszöntőmben mindezért köszönetet mondva kiemeltem, hogy ismét bebizonyosodott: a helyi kulturális élet átszervezése, a civil szféra hatékonyabb bevonása, rendezvényeink megújítása időszerű és előre mutató elgondolás volt. Az ünnepség keretein belül kisállat simogató, tojáskeresés, illetve a tojásfa díszítő verseny eredményhirdetése is megvalósult. Köszönöm, hogy ilyen szép számban üdvözölhettem a helyszínen a szervezőket és részvevőket egyaránt!

Előző Cikk Következő Cikk