Flórián nap

Flórián nap

békés önkormányzat elismerés Katasztrófa védelem

Flórián napján a tűzoltók előtt tisztelgünk- Ebben az évben városunk adott otthont a megyei megemlékezésnek.

Számos meghívott és érdeklődő jelenlétében került sor a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzoltók Napi rendezvényére a Békés Városi Kulturális Központban. Ezen a napon kerültek átadásra azok az elismerések is, melyekkel a Békés megyei tűzoltók kiemelkedő munkáját köszönik meg. Gratulálok minden kitüntettetnek! Házigazdaként az esemény keretében mondtunk köszönetet azoknak a szakembereknek is, akik által megújulhatott tűzoltóságunk adományként kapott gépjárműfecskendője. A díjat átadva megköszöntem a Körös-Truck Kft. , valamint Gyeraj Zoltán és Fodor Sándor, békéscsabai tűzoltók segítségét is. Városunk életének, biztonságának meghatározó tényezője az önkormányzati tűzoltóság. Számos területen állnak helyt, segítenek úgy városunkban, mint a környező településeken is, így Flórián napján mindannyiukat köszönet illeti!

Előző Cikk Következő Cikk