Testületi Ülés

Testületi Ülés

békés önkormányzat testületi ülés

Új összetételében, megújult lendülettel tartotta meg júliusi ülését Békés Város Képviselő Testülete.

Az első félév munkáját mintegy lezárva ismét számos területen segítette Békés előbbre jutását a képviselő-testület. Az ülést Füredi János, a testület új tagjának eskütétele nyitotta meg. A FIDESZ-KDNP, a FIDELITAS, a Jobboldali Összefogás és a Békési Kisgazdakör jelöltjeként mandátumot szerzett képviselő optimizmusa, lendülete minden bizonnyal tovább erősíti majd testületünket, munkájához ezúton is sok sikert kívánok. Az ünnepélyes hangulatot Dr. Futó Erika fogorvos asszony címzetes főorvosi címének átadása emelte tovább. Gratulálva, jókívánságaimat kifejezve köszöntem meg Doktornő eddigi lelkiismeretes munkáját is. Ezt követően döntést hoztunk a képviselő-testület soron következő, második félévének munkarendjéről. Közterületek átnevezése, illetve meglévő és új szobrok áthelyezése is napirendre kerültek, így a Kossuth szobor és a hamarosan elkészülő Kecskeméti Gábor szobor helyét is kijelölték a képviselők. Ismét elérhetővé tettük középiskolás ösztöndíjunkat, mely 12 diák számára biztosít havi 10.000 forintot. A mai ülésen született határozat lehetővé teszi, hogy Békés, egy környékbeli településeket tömörítő konzorcium tagjaként a jövőben előnyösebb pozícióban tárgyaljon az energiahordozók beszerzése kapcsán, ami komoly segítséget jelent majd intézményeink számára is. Kezdeményeztük egy korábbi tervezett beruházás kapcsán átadott önkormányzati terület visszavételét, az előnyös adottságokkal bíró ingatlan hasznosítására több elképzelésünk is van. Az igencsak mozgalmas első félév végén köszönöm a városunk érdekében munkálkodó, az indulatok helyett a közös előrelépés lehetőségeit kereső egyéni ambícióikat félretevő önkormányzati képviselők munkáját. A mögöttünk álló időszak sikereihez elengedhetetlen volt a lakosság együttműködése és a hivatal apparátusának szaktudása is. Mindezeket magunk mögött tudva bizakodva tekintek a következő félév elé is.

Előző Cikk Következő Cikk