Nyiltvizi úszóverseny

Nyiltvizi úszóverseny

békés önkormányzat sport körösök Kikötő

Önkéntes segítők is támogatták az I. Körös Kupa nyíltvízi úszóverseny lebonyolítását- Öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy lányommal, Enikővel együtt mi is köztük lehettünk.

A Szanazugtól Békésig húzódó Körös szakaszon először megrendezésre kerülő viadal a nyíltvízi úszás szerelmeseit szólította rajtvonalhoz, ám mindehhez számos segítőre is szükség volt. Kajakosként éppúgy, mint a Kettős-Körös régi „rabjaként” természetesen szerettem volna jelen lenni ezen a kiemelkedő eseményen. A számos edzés és edzőtábor mellett óvatosan kérdeztem csak meg lányomat, hogy volna-e kedve együtt hajóba szállni. Válasza immár nyilvánvaló, hiszen a szép számú kísérő között együtt evezve értük el mi is a békési kikötőt. Imponáló volt számomra az úszók kitartása, a szervezők munkája egyaránt. Mind a versenyzőknek, mind a szervezőknek, lebonyolítóknak is köszönöm a tegnapi sportélményt!

Előző Cikk Következő Cikk