Idén is kapható lesz a testvérvárosok kenyere - Több helyszínen és időpontban is megvásárolhatók lesznek a friss cipók.
Az aratás befejezése óta érkeztek Békésre azok a liszt felajánlások testvérvárosainktól, melyek a helyi gazdák idei búzatermésével kiegészülve mára kenyérré sültek. Testvérvárosainkkal az összetartozás és a jótékonyság jegyében számos kezdeményezés és rendezvény által is erősítjük kapcsolatainkat. A Csapó Pékségben készült kenyerek minden évben várt és kedvelt részei augusztus 20-i ünnepünknek. Köszönöm Öreg Gábornak és lelkes szervező csapatának a közreműködő munkájukat. A cipó az alábbi időpontokban és helyszínen vásárolhatók meg: 19-én és 20-án a Békési Piac két bejáratánál, szintén 20-án 10 órától a városi ünnepségen a Sport Gödörben, valamint 21-én 8 órától a református és a katolikus templomok előtt, majd a „Békési Ízek Utcája” főzőversenyen. Keressék, vásárolják meg a testvérvárosok kenyerét 2022-ben is!