Töretlen a két évvel ezelőtti kezdeményezés népszerűsége Békésen - Ismét szépen gyarapszik városunk zöldterülete a „Babafa Program” által.
Mert fából lesz az erdő” – int mindannyiunkat az összefogás, összetartozás erejére a régi bölcsesség. Polgármesterként különösen fontosnak tartom, hogy mindez kézzelfoghatóan is megjelenjen a gyermeket vállaló békési családok számára is. Az idei évben 156 szilva illetve gömbkőris kerül elültetésre részben az érintettek otthonaiban, illetve közterületen. A mai eseményen a Csabai úti kerékpárút mellet folytattuk a tavaly megálmodott erdő benépesítését. A megjelent családok mellett alpolgármesterúrral és természetesen a BKSZ Kft. munkatársaival ragadtunk ásót, lapátot. Fát ültetni egyet jelent a jövőbe vetett hittel, bizalommal. Köszönöm, hogy ezek erejét, összefogó biztonságát is megélhettük ma Békés újszülöttjeinek erdejét gyarapítva. A program természetesen folytatódik, a szükséges információk honlapunkon illetve a védőnői szolgálatnál is elérhetők. Éljenek a lehetőséggel minél többen, ültessünk fát együtt jövőre is bizalommal fordulva a következő nemzedékek felé.