Közös jelképeink ma is irányt mutatnak!

Közös jelképeink ma is irányt mutatnak!

békés önkormányzat

Hamarosan megérkeznek az igénylőkhöz az első nemzeti színű zászlók.

Mindannyian saját utunkat járjuk, ám a célhoz együtt könnyebben és nem utolsósorban boldogabban juthatunk el. Néhány hónappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy mai kihívásokkal teli világunk valóban a közösségek kora lett. Akarva - akaratlanul mindannyian tartozunk valahova, mégis kiemelt azon csoportok jelentősége, melyek erősítik identitásunkat, mellyel a múlt, a jelen és a jövő egyaránt összeköt bennünket. Nagy családunk, a nemzet is így fogad magába bennünket. Napjainkban, amikor a gazdasági érdekek, a globalizáció mindenkit igyekszik egy "közös nyájba" terelni, megnőtt a haza és a nemzet jelentősége. Magyarnak lenni ma több, mint feladat. Jövőt, hitet, célokat jelent. Testvérvárosainkban nem egyszer volt alkalmam átérezni azt a küzdelmet, amivel megteremtik ennek lehetőségeit. Őseink, a jelen és a múlt magyarjainak munkája a magyar zászlóban az időtlenség erejével jelenik meg. E gondolat jegyében kezdeményeztem, hogy az önkormányzat az első kétszáz igénylő számára biztosítson egy - egy nemzeti színű zászlót, azok számára, akik vállalják, hogy azt házukon, kerítésükön helyezik el. Az időközben beérkezett sok igénylést a mai napon kezdjük teljesíteni, az első igénylőköz, a Gulyás családhoz személyesen vittem el a zászlót. Ezúton is köszönöm a Békés Drén Kft. felajánlását, mely által minden zászló mellé tartót és zászlórudat is tudunk biztosítani. .

Előző Cikk Következő Cikk