Dánfoki fejlesztés

Dánfoki fejlesztés

békés önkormányzat szórakozás ifjúság Dánfok fejlesztés

Dánfok fejlesztésének újabb lépcsőjéről számoltunk be – 86 millió forintos forrásból fejlődik tovább az üdülőkomplexum

Sajtótájékoztató keretében mutattam be Balog Zoltán képviselő úrral és Bak Ádám ügyvezető úrral az érdeklődőknek a dánfoki üdülő területén a közeljövőben megvalósuló beruházást. A zömmel aktív turizmusra és a fiatalok, családok igényeire támaszkodó eddigi munka megtette hatását, hiszen évről-évre emelkedik a foglalások száma. A komplex strandfejlesztés Békés-Dánfokon program során egy fedett közösségi teret alakítunk ki a körépület közelében, ezenfelül szilárdburkolatot kap a korábbi években szintén pályázat útján beszerzett rendezvénysátor. Ez a két fejlesztés az üdülőközpontban megvalósuló, főként magánrendezvények színvonalát hivatott majd szolgálni, legyen szó esküvőről vagy születésnapi programokról. A strand homokos része is megújul, feltöltésre kerül közel 500 köbméter homokkal. Ehhez kapcsolódóan pedig egy homoktisztító gép is beszerzésre kerül, a szezonális karbantartási munkálatok elvégzése céljából. A fentieken túl bővül az intézmény eszközparkja is. Napvitorla rendszer telepítése, rögzített asztalok, padok kihelyezése szintén egy modernebb, esztétikusabb környezet felé mutat. A cél még továbbá vízparti nyugágyak, hang- és fénytechnikai rendszer, értékmegőrző szekrények, WaterPlay vízielemek megvásárlása. Sajnos jelen pályázat szálláshely-fejletezésre nem ad lehetőséget úgy, ahogyan az elmúlt évtizedek alatt sem. E nagyobb volumenű infrastrukturális beruházás egyenlőre várat magára viszont, folyamatosan keressük a szálláshely-fejlesztésre irányuló lehetőségeket. A város polgármestereként kiemelt jelentőségűnek tartom, hogy a mostani fejlesztések számos területen hiánypótlók a térségben, így tovább növelik úgy a dánfoki üdülő, mint Békés látogatottságát a jövőben.

Előző Cikk Következő Cikk