A közelmúltban köszöntöttem Bíró Attilánét
Erzsike néni 1953-ban, a szegedi Állami Tanítóképzőben végzett. A tanítói pályáját Békésen, a 2. sz. Általános Iskolában kezdte, majd egy év múlva népgazdasági érdekből a Kamut-Gyúrpuszta iskolájába helyezték. Itt a felső tagozaton 5-től 8-ig minden tárgyat egyedül tanított az összevont osztályokban. Az alsósokat Boros Jánosné oktatta. Miután ők beköltöztek Békésre, rövid ideig a fiatal tanítónő tanított 1. osztálytól 8. osztályig minden tárgyat. Délelőtt az alsósokat, délután a felsősöket. 1955 őszétől a férjével szolgálták a nevelés-oktatás ügyét. A két gyermekük születése után Békésen, a 3. sz. Általános Iskolában folytatták a pedagógusi munkájukat. Itt megtörtént, hogy az 1964-65-ös tanévben ötvenegy gyermeket tanított meg írni-olvasni-számolni. Ilyen magas létszámot ma már nem engednének. Később elvégezte a két éves komplex napközi vezetői tanfolyamot, s 11 napközis csoport munkáját fogta össze munkaközösség-vezetőként. Sok bemutató foglalkozást tartott. Sokszor hívták helyettesíteni tanítási órákra - néha felső tagozatra. Ekkor sokat segített a hosszú tanítási gyakorlat, s a régi szegedi tanítóképzőn tanult módszertani fogásokat eredményesen tudta alkalmazni. Nyugdíjasként is végezte pedagógiai munkáját 1993-ig. Erzsike néni hálás szívvel gondol a Hunyadi téri iskolára, ahol a felső tagozatot végezte - később itt is tanított - mert az itteni nevelők: Pepó György, Durkó Ágnes, Kállai Jenő, Ternei Magdolna, Pallagi Gyuláné és a többiek olyan útravalókat adtak, hogy ez is befolyásolta a pályaválasztását. További jó egészséget kívánok Erzsike néninek!.