Testületi ülés

Testületi ülés

önkormányzat békés testületi ülés

Az idei célok elérése mellett a dinamikus működést is segítő döntések születtek a márciusi képviselő- testületi ülésen.

Követve a jogszabályi környezet folyamatos változásait illetve a gazdasági helyzet nyújtotta lehetőségeket, ebben a hónapban is számos döntéssel biztosítottuk a város zavartalan működést, beruházásaink, fejlesztéseink anyagi bázisait. Ennek érdekében az elmúlt év tapasztalataiból kiindulva teremtjük meg az idei évre előirányzott célokhoz szükséges feltételeket. A 2024. évi sporttevékenységek támogatását célzó határozat értelmében jelentős mértékben növelni tudtuk a sportegyesületek támogatását, a növekedés mértéke jóval meghaladja az egymillió forintot. A támogatás odaítéléséről a korábbi gyakorlatot folytatva a Sporttanács dönt majd. A tavalyi évre vonatkozó beszámolók sorában elhangzott adóztatást érintő pont kiemelte, hogy a városnak úgy sikerült gazdálkodnia, hogy nem nőttek a lakosság helyi adóterhei, ugyanakkor minden tervezett bevétel rendben befolyt. Fontosnak tartom, hogy a terhek emelése nélkül sikerült a szociális és ösztöndíjrendszerbe több forrást juttatnunk, megemelve a rászorulók támogatására szánt keretet. A Békés Város jelképeiről és helyi elismerések adományázásáról szóló rendelet módosításával a díszpolgári cím adományozását rendeztük, mely nyomán immár egy posztumusz díj is kiadásra kerülhet és az Év Békési Sportolója díjazottak köre is bővült. Meghosszabításra került a személyszállítási közszolgálati szerződés a VOLÁN-nal, mely a helyi járatú autóbuszok jövőbeni működésnek feltételeit teremti meg. A felsoroltakon túl még számos határozat született, melyek a hivatal napi működése mellett a város életét mozgató intézmények, cégek gazdasági működését, egyensúlyát rendezik. Az idei év első három hónapjában sok, a jövőre jelentős hatással bíró döntés született, melyek mögött a hivatali apparátus, a működést aktívan támogató civil szervezetek és a lakosság összefogása, tenni akarása is megmutatkozik. Mindezek lehetővé tették, hogy felkészülten induljunk neki az év következő, fejlesztéseink gyakorlati megvalósítását felölelő időszakának. Köszönöm mindazok munkáját, szerepvállalását, akik ezért tettekkel, munkával is készek kiállni.

Előző Cikk Következő Cikk