Indul az idegenforgalmi szezon - Nyílt nap a Dánfoki Üdülőközpontban.
A viszonylagos téli, tavaszi csend után hamarosan újra vendégek népesítik be a Dánfoki Üdülőközpont területét, épületeit. A mögöttünk sorakozó hónapok az élővilág számára a regenerálódás időszakát jelentették, ám az intézmény dolgozói épp ebben az időszakban végezhették el a szükséges karbantartási, fejlesztési munkálatokat. Rajtuk és az itt telelő állatokon kívül még néhány csendben bemászó „baráti társaság” jelentette a parkos terület élővilágát, akik amatőr fotók készítésével hódoltak a terület varázsának. A mai napon már ők is a kapun keresztül juthattak - volna - be, hogy Bak Ádám ügyvezető vezetésével közösen tekintsük meg a megvalósult munkálatokat, illetve a 10.000 fát Békésre – program nyomán telepített új erdőrészt. A területen a fásítás mellett új tanösvényt kialakítása is megvalósul a jövőben. Ezúton is szeretném megköszönni a turisztikai Kft. munkatársainak, valamint az erdészeti hatóság dolgozóinak is a szakszerű közreműködést. Bak Ádám tájékoztatásából kiderült, hogy 2024-ben is jelentős érdeklődés mellett indul az idény, akár a tavalyi rekord látogatottsági adatot is felülmúlhatja az idei szezon.