"Trianonban – mint köztudott – nekünk nem adatott meg a választás, a döntés lehetősége".
Ma viszont még kezünkben a döntés.Kezünkben a döntés, mely egyben tarthatja nemzetünket, kisebb nagyobb közösségeinket. 104 évvel a békediktátum után fel kell ismernünk a körülöttünk látható jeleket úgy a nagyvilágban, mint itt, Békésen is. Nem engedhetjük, hogy ahogy a Török kor után újra három részre szakÃtsanak bennünket. Magyarország és Békés ereje eddig az egységben és a munkában rejlett – nem hagyhatjuk, hogy a szavak vegyék át a tettek helyét, sem a közéletben sem a politikában. Ezért nyilvánÃtotta épp leggyászosabb nemzeti tragédiánk napját a nemzeti összetartozás napjává, a tettek napjává Magyarország Kormánya. Békés ezen összetartozás részeként állt helyt az elmúlt évek viharai közt is az itt élÅ‘k szorgalma, ereje által és ez az összetartozás az, melynek méltóságával ma Békés városa egy emberként mond nemet feldarabolásunkra, megosztásunkra. Isten, áldd meg a magyart, Isten, áldd meg Békés városát!"