Véget ért a WONDAIRLAND!

Véget ért a WONDAIRLAND!

önkormányzat békés Dánfok szórakozás

Minden eddigi rekordot megdöntő hétvége - Értékelt a Wondairland csapata.

Vasárnap lezárult az immár második alkalommal megrendezett Wondairland Tuning Show és Fesztivál. Az autósport, ezen belül is az extrémebb kategóriájú próbatételek kedvelőit három napig várta a Dánfoki Üdülőközpont, ahol egyszerre több helyszínen zajlottak az események. A rendezvényt mintegy 13 ezer vendég kereste fel, illetve 800 autó szórakoztatta. A motorok fordulatszáma mellett a hangulat is emelkedett szinten állt ezen a hétvégén. Mindezért egy fiatalos csapat: Németh Ádám, Ökrös Sándor, Dandé András, Kiss János és Bak Ádám dolgozott immár hónapok óta. Lelkesedésük, kitartásuk egy igazi nyári fesztiválhoz méltó kavalkáddá tette Dánfokot. Fontosnak tartom ugyanakkor azt is, hogy a rendezvény számos békési vállalkozónak adott munka és bemutatkozási lehetőséget. Sikernek tartom, hogy az elmúlt évek munkája nyomán az üdülőközpont alkalmassá vált ilyen méretű közösségi programok szervezésére is.

Előző Cikk Következő Cikk