Városunk megyei szinten is nagyon erős és elismert szociális ellátó rendszerrel rendelkezik. Ezek vívmányait szeretnénk a jövőben is megtartani, erősíteni, megadva a lehetőséget a nehéz helyzetben élők számára a felzárkózásra. „Halat és hálót” egyaránt adni szeretnénk.
– Megtartjuk a nevelési és tanévkezdési támogatás intézményét. Azt minden békési lakhellyel rendelkező bölcsődés, óvodás gyermek, általános és középiskolás fiatal számára biztosítjuk. A helyben és más településen tanulók egyaránt részesülnek a támogatásból, amivel szeretnénk enyhíteni a tanévkezdés családokra nehezedő terhein.
– Továbbra is életkezdési támogatásban részesítjük a békési újszülötteket.
- A nagycsaládosokkal külön együttműködésben gondolkodunk.
– A Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázattal továbbra is segíteni fogjuk a felsőoktatásban tanuló diákokat.
– Civil szervezetetekkel, vállalkozókkal, magánszemélyekkel közösen folytatjuk a Hétvégi gyermekélelmezési programot. Mindez azért fontos, mert intézményi keretek között biztosított az ingyenes és kedvezményes gyermekélelmezés a hétköznapokon, ám hétvégén ezt helyben szükséges megoldani. A megkezdett program nagyon fontos a városban, megtartjuk azt, és ha lehetőségeink engedik, bővítjük is.
- Az idősek rekreációs támogatást ugyancsak szeretnénk biztosítani. Mindez azt jelenti, hogy a Békési fürdőbe belépőjegyet biztosítunk a korosztály tagjai számára.
– Együttműködik az egyházakkal a különböző adományosztási programok keretében. Természetesen az önkormányzat és az önkormányzati intézmények is szerveznek ilyen jellegű akciókat. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi összefogást, ami városunkban jól működik.
- Megerősítjük és még hatékonyabbá tesszük a szociális jelzőrendszer működését. Egyetlen nehéz helyzetbe sodródott békési lakos sem maradhat segítség nélkül. Nagyon gyakori, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került emberek nem mernek, nem akarnak segítséget kérni, holott helyzetük azt igényelné. Megértjük büszkeségüket, de szeretnénk elérni, hogy a lehető legdiszkrétebben kezelve ügyüket, elfogadnák a segítő kezet részünkről. Mindenki számára meg fogjuk találni a megoldást.
- Lehetőségeink szerint próbáljuk bővíteni bérlakás-állományunkat.
– Megvizsgáljuk a sérült gyermekek fejlesztésére szolgáló támogatás bevezetésének lehetőségét.
– Hosszú távú terveink közé tartozik a gyermekek részére a társadalombiztosítás által nem támogatott védőoltások költségeihez történő hozzájárulás biztosítása.
– Felmerült az igény egy újabb idősek otthona esetleges kialakítására. Ebben a kérdésben felvesszük a kapcsolatot alapítványokkal, egyházakkal.
- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk a szociális támogatásokat igénybe vevő lakosság és a szociális szakemberek részére az ügyintézés számára. Folytatjuk az épületek felújítását, biztosítva a még komfortosabb körülményeket, a még nyugodtabb ügyintézés lehetőségét. Természetesen, amennyiben lesz pályázati lehetőség, akkor azzal élni fogunk ennek érdekében. Szeretnénk szociális szolgáltató központ helyiségeit bővíteni, hiszen arra komoly igény mutatkozik.
– Hasonló a helyzet a járműparkkal is, amely fontos szerepet tölt be több szolgáltatás biztosításában is. Lehetőségeink szerint Szeretnénk, ha folyamatosan cserélhetnénk, megújíthatnánk a járműveket.
- Együttműködünk a szociális szolgáltatás területén tevékenykedő helyi civil és egyházi szervezetekkel.
- Folytatjuk a szociálpolitikai kerekasztal munkáját. Az egyeztetések legfőbb célja, hogy még hatékonyabbá tegyük a szolgáltatásokat, hogy a támogatások minél többekhez eljussanak.
- Megtartjuk a jelenlegi települési támogatásokat. Békés város önkormányzata az arra rászorulóknak rendszeres települési támogatás keretein belül biztosít:
- önkormányzati lakásfenntartási támogatást,
- önkormányzati ápolási díjat,
- önkormányzati gyógyszerköltség támogatást,
- önkormányzati adósságkezelési szolgáltatást,
Rendkívüli települési támogatás keretein belül
- önkormányzati segélyt,
- kamatmentes kölcsön formájában biztosított önkormányzati segélyt.
- Békés városban a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat a Társulás fenntartásában működő Békés
Városi Szociális Szolgáltató Központ látja el, de más civil és egyházi szervezetek is részt vállalnak ebben a tevékenységben.
Az önkormányzat a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatásokat továbbra is biztosít:
- étkeztetés,
- házi segítségnyújtás,
- családsegítés,
- támogató szolgáltatás,
- nappali ellátás,
- közösségi ellátás.
Mi Békésért Vagyunk!