Stílszerűen a 43 éves Kormorán zenekar koncertjével zárult az idei, 43. Békés-tarhosi Zenei Napok.
A csapatot még Koltay Gergely alapította 1976-ban, és az együttes ötvözte elsőként Magyarországon a folk és a rock műfaját, ezzel zenei stílust teremtve. Színpadra álmodták a népzene hangszerparkját és a rockzene instrumentumait. Fennállásuk óta több mint száznegyven albumot publikáltak Magyarországon és külföldön.
A koncert előtt elmondtam, a BÉTAZEN nem csak múlt, hisz a Békés-Tarhosi Baráti Kör több évtizedes munkája, bármennyire is a múltban gyökerezik, de határozottan a jövőbe mutat. Az egykori énekiskola méltatlanul rövid ideig, csupán nyolc esztendőn át működhetett. Ám ez az idő is elég volt arra, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon a magyar zenei életben, hogy máig meghatározó személyiségekkel gazdagítsa a hazai zenepedagógia ügyét. A Magyar Örökség díjas Békés-Tarhosi Zenei Napok mögött egy elhivatott, országos kapcsolatrendszerrel rendelkező szakmai csoport áll. Szakmai csoport, amely mára közösséggé érett a közös munka, a közös cél mentén. Ennek a közösségnek a tagja Matyi István és a GEMMA Bt., akik a tarhosi létesítmény felelős gondolkodású tulajdonosaként elhivatottan dolgoznak azért, hogy az énekiskola újra elfoglalhassa méltó helyét a magyar kultúra vérkeringésében. Ennek a közösségnek a tagja kulturális központunk minden dolgozója, zeneiskolánk tanárai, pedagógusai, igazgatója, az oktatók, a fellépők, akik évről – évre maximális lelkesedéssel, odafigyeléssel teszik számunkra felejthetetlenné a zenei napokat.