Egyeztetés - Költségvetés

Egyeztetés - Költségvetés

önkormányzat békés egyeztetés

Megbeszélés Polgár Zoltánnal és Csíbor Gézával

Folyamatos egyeztetések, a lehetőségek mérlegelése mellett folyik a jövő évi költségvetés tervezése. A mai napon Polgár Zoltán alpolgármester úrral és Csíbor Gézával, a pénzügyi bizottság elnökével egyeztettünk Békés következő költségvetése kapcsán, amely tekintettel a kialakult járványügyi viszonyokra, jelenleg jóval összetettebb feladat, mint „békeidőben”. Természetesen a vírushelyzethez való alkalmazkodás mellett is futnak tovább nyertes pályázataink és több projekt indítását is tervezzük a reánk következő évben, ám ezek alapos előkészítéséhez számos előzetes tanulmányra, az érintett bizottságok és intézmények hathatós bevonására van szükség. Célunk, hogy a város pénzügyi helyzetének stabilitása mellett megőrizzük a fejlesztésekhez szükséges anyagi és szellemi bázist, amely az elmúlt években is komoly mozgatója volt a nálunk megvalósuló beruházásoknak. A védekezés aktuális feladatai mellett fontos, hogy erőforrásainkat úgy tervezzük, hogy azok rendelkezésünkre álljanak a vírushelyzet után következő gazdasági élénkülés kiaknázásában is.

Előző Cikk Következő Cikk