Hamarosan beköltözhetnek a lakók

Hamarosan beköltözhetnek a lakók

önkormányzat békés fejlesztés pályázat

Elkészültek az új lakóházak.

Lezárult a leszakadó városrész fejlesztését célzó pályázatunk keretében megépült kertes házak elosztása, az érintettek hamarosan birtokba vehetik új otthonaikat. Noha még mindig jelentős az érdeklődés a projekt keretében megépült bérlakásként funkcionáló kertes házak iránt, a beruházás ezen része mára már lezártnak tekinthető. Az érintett családok egy komplex felzárkóztatási program résztvevőiként 2017-ben elindított igen összetett feltételrendszer alapján kerültek kiválasztásra. Ez többek között képzést, mentor kijelölését foglalta magába azon jelentkezők részére, akik kimondottan a szegregátumnak minősülő városrészben éltek és vállalták, hogy onnan el is költöznek. A szakemberek és segítők az elkövetkező időszakban is nyomon követik, segítik ezen családok életét, melyet fejlesztési terv szerint, közösen építettek fel. Tehát maga a pályázat megvalósítása még tovább folyik, ám a lakások immár kiadásra kerültek. Bízom benne, hogy a program hathatós segítséget jelent majd a családok jövőképének valóra váltásában, ugyanakkor azon dolgozunk, hogy a jövőben is be tudjunk vonni ehhez hasonló pályázatokat városunk leszakadó városrészeinek felzárkóztatásába.

Előző Cikk Következő Cikk