110 évvel ezelőtt született Dr. Püski Sándor könyvkiadó.
Dr. Püski Sándor (1911-2009) földműves család gyermekeként született Békésen, tanulmányait is itt végezte. 1930-ban iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, ahol 1935-ben avatták jogi doktorrá. Az egyetemei évek alatt kiadta az általa lejegyzetelt előadásokat, így alapozta meg későbbi kiterjedt és páratlan könyvkiadói életútját. Munkája során a magyar kultúra értékeit közvetítette dacolva nemzetet szétszabdaló határokkal és az emigráció nehézségeivel is. Itthon főként a népi írók műveit jelentette meg, de nem riadt vissza elsőkötetes szerzők alkotásainak a megjelentetésétől sem. A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. A házaspár 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált, ottani könyvesboltja a Nyugaton élő magyarság szellemi központjává vált. 1989-ben tért vissza Budapestre, ahol feleségével a Krisztina körúton lévő könyvesháza ma is a népi irodalom szellemi örököseinek gyűjtőhelyének számít. Békési gyökereire mindvégig büszkén tekintett, szülővárosát lehetőségeihez mérten mindig segítette. 1993-ban Békés város díszpolgárává választották, emellett élete során számos szinten ismerték el páratlan tevékenységét. Kiemelkedő életútjának, munkásságának állít emléket a róla elnevezett városi könyvtár Békésen..