Virágba borult Békés
Szeptemberig, illetve az első fagyokig díszítik városunkat a héten kiültetett egy-és kétnyári virágok- Az ezzel járó három napos munkát a szakemberek az év egyik leglátványosabb és egyben legvidámabb mozzanataként tartják számon. Virágba borult Békés több meghatározó közterülete, így a város újra az immár megszokott tarka, gondozott ágyásokkal várja a helyi és ide látogató polgárokat. Szokai László főkertész úr tájékoztatása szerint a mintegy 11 000 tő egynyári és évelő virág kiültetése mellett folyik a parkosítás is. Ősszel ismét hidegtűrő fajokkal illetve különféle facsemetékkel gazdagodik majd a jelenleg nyári pompára koncentráló összkép. Magam is meglepődtem, hogy a különféle fajok és színárnyalatok figyelembevételével jelenleg mintegy 50 féle növényt csodálhatunk meg. Ezúton is köszönöm a BKSZ Kft. munkáját, mely meggyőződésem szerint nagymértékben hozzájárul mind a pozitív hangulat, mind az esztétikus környezet megteremtéséhez Békésen.