Köztisztviselők Napja

Köztisztviselők Napja

önkormányzat békés

Apparátusi értekezlet.

Hagyományos módon Köztisztviselők napja alkalmából került sor a Békési Polgármesteri Hivatal apparátusi értekezletére. Tanulságok, sikerek és elismerés egy cseppet sem könnyű félév végeztével. Ahogy az orvost fehér köpenyben, a pedagógust a tábla előtt, úgy a közalkalmazottakat leginkább az irodák homályában, íróasztalon tornyosuló iratok között képzeljük el. Mint minden hivatásnak, így a köztisztviselői létnek is komoly emberi mozgatói, személyiségbeli feltételei vannak, melyek kiemelik az ezen a területen dolgozókat a társadalom soraiból. Egy-egy üggyel, kéréssel hozzájuk fordulva mindannyian találkoztunk már velük sőt hagyatkoztunk rájuk a jogszabályok, rendelkezések útvesztőiben. Bízunk bennük, hiszen munkájuk életünk első percétől kezdve végigkíséri életünket. Ez által a munka által élhetjük meg az állam, a kormány felénk irányuló figyelmét, országépítő igyekezetét, melynek mind részesei lehetünk. Jómagam mindig hálát érzek, amikor munkatársaimra, a polgármesteri hivatal köztisztviselőire gondolok. Csodálom bennük az emberi értékek és a szakmai stabilitás egyensúlyát, a kötelességtudás és az érzelmi odafordulás erejét. Köszönöm, hogy mozgatják, életben tartják közös kincsünket, otthonunkat: Békés várost éppúgy, mint történelmi viharok során újra meg újra szárnyra kelő, jövőt teremtő hazánkat. Munkájukhoz a jövőben is sok sikert, jó egészséget kívánok mind jómagam, mind városunk egész lakossága nevében!.

Előző Cikk Következő Cikk