Bélmegyeri látogatás.

Bélmegyeri látogatás.

önkormányzat békés egyeztetés

Számos területen kötődünk Bélmegyerhez.

Szerdán a további együttműködés lehetőségei is szóba kerültek. Tegnap Perecz Sándorral, Bélmegyer polgármesterével egyeztettem a két települést érintő aktuális kérdésekről. Békés és Bélmegyer földrajzi közelsége, a lakossági kapcsolatok gyakorisága, illetve az évek óta hagyományosan jó viszony nyomán már eddig is számos területen működtünk együtt. A megbeszélésen áttekintettük a jelenlegi EU-s és hazai pályázati lehetőségeket, melyek újabb esélyt is rejtenek magukban Békés és Bélmegyer közös fejlesztése terén, így a jövőben várhatóan bővül az együtt megvalósított projektek száma. Sándorral gimnáziumi éveink óta jól ismerjük egymást, sőt a hivatalos környezeten túl egy-egy kispályás focimeccsen is gyakran futottunk össze. Békés és Bélmegyer régi, jó viszonya mellett minden bizonnyal ez is közrejátszik abban, hogy egyeztetéseink mindig jó hangulatban, baráti légkörben, eredményesen folynak !

Előző Cikk Következő Cikk