Kezed munkája - 2

Kezed munkája - 2

önkormányzat békés kezed munkája

Megszépült a körzet.

Lakóhelyük tisztaságáért tenni akaró békésiek csatlakoztak hozzánk a mára meghirdetett "Kezed munkája" program keretében. Ahogy a kerület nevével összecsengő féldragakőnek, úgy Borosgyánnak is jót tesz, ha néha csiszolgatjuk, fényesítjük. Erre adott ma alkalmat a FIDESZ-KDNP hagyományos közösségi munka programja, melyen ezúttal Békés 5.sz választókerületében tettünk rendbe a korábban megjelölt helyszíneket. A reggeli találkozóra különféle szerszámokkal a kezükben érkezőket látva újra megerősödött bennem: legfőbb eszközünk, segítségünk még mindig az összefogás. A teljes frakció mellett a város más kerületéből is csatlakoztak önkèntesek. A Hunyadi téri buszmegálló vagy a körgát melletti korlátszakasz mától minden arra járónak szebb esztétikai élményt, s egyúttal kézzelfogható példát is nyújt a közös célok mentén végzett munka létjogosultságára. Köszönöm a lakóknak, alpolgármester uraknak, tanácsnok asszonynak és képviselőtársaimnak, hogy hozzárultak a mai nap sikeréhez. Külön köszönöm a Szent Lázár Alapítványnak, hogy biztosította a délelőtti munka bàzisát. Minden bizonnyal találkozunk még Borosgyánban! Akciónk hamarosan folytatódik Békésen. .

) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )

Előző Cikk Következő Cikk