Városi Pedagógus nap

Városi Pedagógus nap

önkormányzat békés elismerés kultúra nevelés ifjúság

Köszönet a békési pedagógusok helytállásáért!.

A tegnapi programmal rendhagyó módon, ezúttal az új tanév kezdetén hívtuk egybe a Művelődési Központba aktív és nyugdíjas nevelőket. Életünk alighanem legszebb, legfogékonyabb éveit csaknem mind az iskolában töltjük. Az intézményben, mely a diák számára mégsem a hivatalos, sokkal inkább az emberi arcát mutatja az oktatásnak. A tudás átadása, a következő generációk szárnyra bocsátása minden nemzedék leg elemibb, egyben legnagyobb feladata. S noha maga a pedagógia gyakorlata egyidős az emberiség történetével, a mögötte álló tudás és tapasztalat mára minden korábbinál nagyobb követelmények elé állítja a szakma gyakorlóit. Úgy gondolom, a jövő építéséhez, a jövő emberének megalkotásához mérhető, ehhez fogható hivatás talán nincs is több ezen a világon. Ezért dolgozni, ebben gyarapodni, noha hatalmas kihívás, az alkotás, a jövőbe tekintés páratlan jutalmát is magában hordozza. Köszönöm, köszönjük óvodapedagógusaink, tanítóink, tanáraink helytállását! .

Előző Cikk Következő Cikk