Advent - II.

Advent - II.

békés önkormányzat advent Ünnep

Advent második vasárnapja, a remény vasárnapja.

Elérkeztünk Advent második vasárnapjához! Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis ez is advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja számunkra. A reményt, mely valójában nem más, mint a hit által megélt optimizmus és vágyakozás. Sok dolgot reméltünk és remélünk ma is úgy saját, mint városunk, hazánk jövőjét illetően. Hiszem, ha mindezt közösen éljük, élhetjük meg, az már a várakozás heteiben is rengeteg értékkel, tartalommal töltheti meg várakozásunkat. Ezt képviselték és jelenítették meg a mai alkalom szervezői és résztvevői egyaránt. Köszönöm mindannyiuknak, hogy munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Békés feldíszített főtere az esztétikum mellett a közösségi élmények színtere is lehetett a mai napon!

Előző Cikk Következő Cikk