City a Városban

City a Városban

önkormányzat vállalkozók munkaerőpiac

Ökrös Sándorral, a City Falatozó Étterem, Kávézó és Pizzéria megálmodójával beszélgettem.

A szezon közeledtével a vendéglátásra szakosodott vállalkozók helyzete, történetük és tapasztalataik kerültek számomra előtérbe.2022-ben is folytatom azt a látogatás sorozatot, mely remek lehetőséget kínál a békési munkaadók jobb megismerésére, a velük folytatott egyeztetésekre. Az egykori Libresszóba lépve számos emlék mellett a jelen dinamizmusa, egy valóra vált álom néz velem szembe. Ökrös Sándor egyike azon helyi fiataloknak, akik noha külföldön kezdték meg a nagybetűs életet, ám az ott megszerzett tudással kezdőtőkével hazatértek. Ezen tudatos munka nyomán a sokáig üresen álló, szebb napokat látott „Liba” ma egy 18 főnek munkát adó étteremként várja a békésieket. Az a la carte kiszolgálás és kiszállítás terén egyaránt felkészült cég igényes környezetben várja a finom ízek híveit a főtéren. Termékpalettájuk úgy a főétkezés, mint a gyors helyben vagy elvitelre fogyasztás próbáját is kiállja. Sanyit, mint egykori kajakost jól ismerem. Akaratereje, kitartása ma munkaadóként is lendületet és céltudatosságot jelenet úgy alkalmazottjai, mint vendégei számára. Munkája, sikerei példaként állhatnak a mai nemzedékek előtt is! Köszönöm, hogy megosztotta velem gondolatait, az idei szezonhoz és vállalkozásának jövőjéhez ezúton is sok sikert kívánok!

Előző Cikk Következő Cikk